Magyar zászlóba burkolózva, ruha nélkül feküdt egy athéni negyedik emeleti panellakásban, akkor találkoztunk először. Bemutatkozni nem tudtunk egymásnak, mert ő az előző napi kézi vagy vízimeccs, vagy vívásdöntő után, és talán kicsit ünnepelt. Fülledt este volt, fullasztó szmog, egyetértettem vele, hogy inkább rápihen a másnapi újabb kihívásokra sörsátoron belül és kívül. Nincs olyan beszélgetésünk, hogy elő ne kerüljön a mozzanat.

Aztán dumáltunk, hová szeretne még eljutni, pár nap múlva együtt mentünk a fekete piacra, ami ugye hivatalosan nem létezik egyetlen olimpián sem, a valóságban ugyanakkor nagyon is virágzó üzletág alakult a jegycserére a Szintagma téren. Volt itt szurkoló mindenféle nációból, ők elsősorban nem nyerészkedtek, inkább csak cseréltek, hiszen ha valamelyik esélyes elcsúszott a döntő előtt, de a jegyet már megvették előre otthon, akkor legalább lehetett váltani.

Ez volt az első pont, amikor láttam felcsillanni a szemét. Hogy mikortól lett üzlet, azt már nem tudom, nem is érdekelt, mert pontosan tudtam róla, hogy a jég hátán is megél.

Még abban az évben angol meccsekre ment, és a kiteljesedés alighanem akkor kezdődött és következett. Mostanában már tényleg jegybáróként beszélnek róla, hallom magam mögött, ismerem-e, láttam-e.

Először szkeptikusan tekintettem a vállalkozás sikerére, aztán meggyőződtem magam is arról, tényleg van olyan ügyfélkör Magyarországon, amelyik még mindig imádja a futballt, és már ahhoz a réteghez tartozik, amelyik megengedheti magának, hogy utazhasson. Legyen szó a gyerek születésnapi ajándékáról, vagy pusztán érdeklődésből, mert korábban kimaradt az életéből, hiszen itthon elvették tőle a futballt. (Hagyjuk most, hogy kik, elég hosszú lenne a lista.)

Annyi biztos, hogy a jegybáró kinőtte magát, már nem akárki, magam is mindenkit hozzá irányítok, ha meccsre akar menni. Meg nem is nagyon tudnék mást mondani, esetleg a híres válogatott futballistát, de neki a számát sem tudom, no meg, állítólag sokkal nagyobb haszonnal dolgozik. (Rá még kitérünk később.)

Mostantól, hogy mi történik vele, leírja, elmondja, bejegyzi. Ha valaki ott lesz az Atletico-Real madridi örökrangadón, ő biztosan ott lesz. De megy a Liverpool Villára is, és ha már ott van, nem hagyja ki a Tottenham-Arsenalt sem.

Csak sztorik történnek vele, a többit nem is írja ide.

Ághassi Attila, Index